Pontosan tudom, hogy mit érzel!

Kinyitod az ajtót, kezed még a kilincsen, hűvösen simul a fényes rézfogantyú a markodba, és a tenyered minden apró sejtje érzi a fém selymes felületét; békével tölt el a tudat, hogy hazaértél. Cipődön még az út pora, válladon a napi munka terhének foszlányai, homlokodon múló ráncok, fejedben még illanó gondok és formálódó kedvesség, a mosolyod körvonalai, amelyeket csakis nekik, az otthonmaradóknak tartogatsz. Cipőtalpad óvatosan csiszatolod a lábtörlő rostjaiba, s már előre látod a közelgő néhány percet, egy csipetnyi elrendelést: tudod, hogy amint belépsz, bal kezedből a cipőtartó szekrényre teszed majd a fekete táskádat, hosszú kabátodat felakasztod a fogasra, s még mielőtt a cipődet levehetnéd, hangos trappolással ront rád a fiad, és kitárt karral kiabálja futtában: – Mit hoztál, apa? – és a kérdéssel fúrja a combodba arcát, miközben szorosan öleli a lábad, hogy lépni sem tudsz tőle.

Már előre hallod a konyhából kiszűrődő halk csörömpölést, tányérok, poharak és evőeszközök zenéjét, a kanál és a villa pendülését, s mindezek mögött egy nő kecsesen sikló léptét, kötényének vászon suhanását, halk kacagását, csendes mosolyát, s a vacsora ígéretének finom illatát.

Pontosan tudom, hogy mit érzel!

Egészen addig nem szólalsz meg, amíg az ajtó tompa kattanással be nem zárul mögötted. Akkor érzed csak teljesen hazaérkezettnek, egészen otthon levőnek magad, ha már a hátad belülről támaszthatod neki a törtfehérre mázolt ajtó homályos tejüveg kazettáinak.

– Megjöttem! Itt vagyok – sóhajtod, s vársz egy kicsit, hogy esélyt adj a mindennapi rituálénak, szavaiddal megadod a kezdő lökést az esti mágiának, a találkozásnak, a megnyugvásnak, a családi szeretet megélésének, a nap elvárt végének, a jutalomnak, az örömnek, a megérdemelt életedhez való visszatérésnek.

Hosszúra nyúlt másodpercek telnek el csöndben, s amíg vársz, képzeleted tovább szövi a nap méltó befejezését. Látod, amint összekapcsolódik két szempár a terített asztal fölött, s a gyertyák imbolygó lángja megcsillan a tágra nyílt pupillákon. Látod, amint mesét olvasol egy vastag lapokból álló képeskönyvből, s látod, ahogy fiad szeme álmosan csukva marad, s arca kisimul az egyre hosszabb és laposabb pislantások után. S látod végül, amint kedvesed öleled a takaró alatt, s összefonódva lelitek kedvetek egymás gyönyörében.

Pontosan tudom, hogy mit érzel!

Vársz még egy kicsit, dédelgeted a magad szőtte álmokat, de egyszerre megmozdul benned egy apró kétely: máskor nem kellett várnod, tegnap sem és tegnapelőtt sem. Egy kissé bosszús leszel, de a mosoly még ott virít az arcodon, őrzöd magadban a jókedvet, hogy meg ne bántsd őket, ha majd késve is, de felbukkannak végre. A tekinteted még vidám, de bent, a mellkasod mögött a szíved ritmusa szapora, akár ha lépcsőn sietnél felfelé. Már nem az orrodon veszed a levegőt, ajkaid elválnak egymástól, s miközben nyelveddel egy kis nedvességet viszel közéjük, észrevétlen sóhajjal kezded, majd egyre hangosabban lélegzel, s a végére már szinte lihegsz, és a zsigereidből lassan előkúszik a félelem.

A hallásod kiélesedik, szemed élesebben lát, orrod érzékenyebbé válik az ereidben zúgó adrenalin miatt. Az előbb még szinte fáztál, most patakzik rólad az izzadtság, hónod alatt sötét folt terjed, homlokodon apró gyöngyök a verítékcseppek. Egyenes tartásod feladod, s görnyedten görbíted hátad, és térded megrogyva, karod behajlítva, kezed ökölbe szorítva készülsz az ismeretlen ellen.

Először a csendet hallod meg. Észreveszed, hogy hiányoznak a megszokott apró neszek: nem csörög a tányér, nem cseng a pohár, nem szól a zene, nem csöpög a csap. A csend megette a zajokat. Csak a saját zihálásod hallik, s szíved dobpergése, és füledben a tenger zúgása kíséri ereid lüktetését.

Az orrod sem ad támpontot. Hová lett a forró vacsora illata? Hol a mosogatószer citromos bukéja? Hol van az otthon összetéveszthetetlen otthonszaga, a kint felejtett narancshéj, a törülköző, az öblítő, a tegnapi cipő, a nyitva hagyott szemetes, a szappan, a kölni és a többi megszokott illat? Csak a sajátodat érzed, a dezodoron is átszivárgó félelem szagát, a kiszáradó szádból kilihegett feszültség acetonos gőzét. És még valami fémes, meleg illatot, amit nem tudsz hová tenni.

A tekinteted riadtan cikázik körbe, fogódzót keres, valami támpontot, ahonnan elindulva megtalálhatod a megnyugtató magyarázatot, de semmit nem talál. A cipők, szandálok mind ott hevernek, a kabátok és sapkák rendre a fogason: innen senki sem távozott.

Pontosan tudom, hogy mit érzel!

Rászánod magad végre, hogy elindulj, és felderítsd, mi történt.

Hangod rekedten szólítgatja nődet és fiadat, s az előszoba futószőnyegén lassacskán végigbotladozol. Jobbra a konyha üresen áll, a tűzhelyen nincs lábos, az asztalon nincs étel, s nincs odabent senki, aki ma vacsorával kínálna. Szemben a nappali csöndes és kihalt. A dohányzóasztalon adventi koszorú, az egyetlen rendetlenség a fotel mellé lecsúszott színes újság. A könyvespolc üvegezett ajtaján megcsillan az utcáról beszökő lámpafény, s még nagyobb tőle a csend.

Ahogy haladsz tovább, a fémes illat egyre erősebb lesz, már nem nevezhető illatnak, egyre tolakodóbb, kicsit gusztustalan, kicsit ismerős, kicsit kellemetlen, de tovább lépkedsz, mert a végére akarsz járni. A hálószoba ajtaján kell csupán belépned, hogy magyarázatot nyerj végre. Amint átléped a küszöböt, mindent megértesz.

Nem csaltak meg, nem hagytak el, nem bántottak téged, csak egy kis meglepetést készítettek neked, megörvendeztetnek így karácsony tájékán.

A szobába érve meglátod végre őket, ahogy várnak rád. A félelem azonnal elmúlik, a torkodból a gombóc, füledből a zúgás tovaszáll. Mégis, körülötted a világ színei megfakulnak, s minden tompa lesz, egy szürke csövön át nézel, egy kút mélyéről hallasz, s nincs mibe kapaszkodnod. Amit látsz, ahhoz nem kell adrenalin, mert nem hiszed el! Előszörre semmiképp.

Egymás mellett fekszenek az ágyon békésen, s a fehér ágynemű sötét és vörös a kiömlött vértől. Mindkettejük torkán széles vágás, és a vérszag dögletes párája beteríti a szobát.

Pontosan tudom, hogy mit érzel!

Vinnyogó hangokat hallasz, de csak magadat hallod, ahogy nyüszítesz. Görcsösen felnevetsz, csapzottan és őrülten keresed a megoldást, egyszerre látod a szoba minden apró részletét, próbálod megtalálni a trükköt, az átverést, hogy mihamarabb vége legyen, s mindketten felüljenek kacagva, hogy milyen jól sikerült téged megijeszteniük. Az utolsó tiszta pillanataidnak egyike, mikor végül megfogod nőd és fiad kihűlt kezét, hogy csuklójukon a pulzust kitapintsd.

De persze, semmi.

Ekkor lépek majd elő a függöny mögül, elintézem, hogy te is melléjük fekhess, és amíg a késemmel átvágott torkodból bugyogva tör elő a forró vér, elmondom neked, hogy miért is teszem mindezt.

Nem kellett volna néhány késés miatt kirúgnod! A munkám volt a mindenem! El sem tudod képzelni, hogy mit éreztem, mikor miattad összedőlt az életem! Fogalmad sem volt arról, hogy mit érzek! Nem is érdekelt, hogy mi lesz velem! Egyetlen tollvonással megöltél, az aláírásod lett a hóhérom. Keserű lettem tőle, megcsömörlött, és úgy döntöttem: leckét adok neked, hogy érezz, hogy megtanulj végre érezni.

Így lesz.

Most kiszállok a kocsiból, és becsöngetek hozzátok, a feleségednek azt mondom majd, hogy te küldtél ide egy fontos iratért, és mivel ismer, be fog engedni, talán egy kávéval is megkínál. A kés itt van a belső zsebemben.

Látod? Nem vagyunk egyformák! Te még most sem tudod, hogy ez nekem mit jelent, nem érted, mennyire fáj, hogy ezt kell tennem. De én jobb vagyok nálad, mert sokkal több bennem az empátia. Van bennem valami, ami belőled hiányzik, mert én tudok érted, tudok helyetted is sírni, képes vagyok szánni téged. Átérzem a veszteséged, átérzem a fájdalmadat. Én vagyok az egyetlen igazi barátod, mert én, mert én, mert én…

Pontosan tudom, hogy mit érzel.

Szerző: Boros György László  2011.01.30. 16:35 Szólj hozzá!

Címkék: horror novella

A bejegyzés trackback címe:

https://fulszoveg.blog.hu/api/trackback/id/tr22625558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása