Leopoldnak nem lett volna szabad beszélnie az ajtóról! Persze, így utólag könnyű okosnak lenni, én magam is megvetem azokat, akik kioktató hangnemben világosítanak föl, hogy szerintük így vagy úgy kellett volna, és ha ők ott lettek volna, akkor biztosan minden másképp…

 Reggelre lehullott a hó. Fényes, vakító lett a világ. Eltűnt a fekete, a barna, a vörös és a kék, egyedül a házak vakolt oldalán maradt némi szín, de az is bátortalanul meglapult a mélyen lógó, hótól roskadó ereszcsatornák alatt. Túlexponált fényképpé…

Nem is olyan régen, még a Nagy Körgyűrű és az Óriási Bevásárlóközpontok megépülése előtt élt egy módos gazda a Pesttől csupán egy kőhajításra elterülő Felsőpakonyon. A gazdát Gazda Bálintnak hívták, és volt neki három fia: Kristóf, Kálmán és Károly. Amikor a…

Az olajzöld Lada Niva imbolyogva haladt a tócsákkal tarkított, hepehupás földúton. Sárban forgó kerekekkel csúszkált ide-oda, néha úgy tűnt, végképp elakad, de mindannyiszor kimászott a kátyúból, csak a felbőgő motor hangja mutatta, hogy mekkora erőfeszítésbe került a…

Gilbert elnyomott egy ásítást. Majdnem ötven órája meresztette a szemét éjszakai szolgálatban, és a reggelnek még se híre, se hamva. A szemhéja mögé vetített óra szerint több mint tíz óra a váltásig, tizennyolc perc a tápanyagbevitelig, és ami a legrosszabb: két perc…

Délutánra eldöntöttem, hogy ellopom apám tarisznyájából a szerencsehozó sárkánypikkelyt. Hiába félti annyira, hogy még mutatóba se veszi elő szinte soha, most már az enyém lesz örökre, és annyit nézegetem, amennyit csak akarom. Megvárom, hogy beesteledjen, és mindenki…

Pontosan tudom, hogy mit érzel! Kinyitod az ajtót, kezed még a kilincsen, hűvösen simul a fényes rézfogantyú a markodba, és a tenyered minden apró sejtje érzi a fém selymes felületét; békével tölt el a tudat, hogy hazaértél. Cipődön még az út pora, válladon a napi munka…

Az asszony órák óta egyensúlyozott az álom és az ébrenlét határán. Feszülő hólyagja sürgette, de nem akart kikelni a kényelmes, bemelegített ágyból, nem vágyott otthagyni a paplan ölelését, a párna puha támasztékát, a férje ritmikus szuszogását, hátának simulásra…

Eddig sosem töprengtem a tél kezdetén azon, hogy mit is kérek karácsonyra. No, nem azért, mert nem volt szükségem soha semmire, nem is azért, mert annyira önzetlen volnék, vagy éppen hogy konok, és azt mondom: elég ha én adok másoknak, s csak nevetek a többiek görcsös…